A központi közigazgatásban - minisztériumokban stb. - dolgozó Fidesz-szavazó barátaim/ismerőseim mesélik, hogy paradox módon úgy tűnik, némely esetben az előző kormány káderei lehetnek az új kormány személyzeti politikájának nyertesei. Történt ugyanis, hogy a Fidesz-kabinet néhány központi hivatalt és egyéb intézményt (egyébként helyesen) felszámol/felszámolt, de érdekes módon az ott dolgozó - köztudottan SZDSZ és/vagy MSZP kötődésű és jellemzően vezető beosztásban dolgozó - most már kormánytisztviselők, átejtőernyőznek más minisztériumokba, illetve kormányhivatalokba, és csodák-csodája nem egy esetben vezetőként. Mesélik továbbá, hogy ugyanezek a kormánytisztviselők - miután a kormányváltás idején rövid ideig meghúzták magukat és természetesnek vették, hogy hamarosan távozniuk kell - mostanság hatalmas mellényt növesztettek maguknak és nem átallanak - időnként megalázó stílusban - keménykedni azokkal a beosztottjaikkal, akikről tudják, hogy Fidesz-érzelműek, de jóval kisebb érdekérvényesítő képességgel és lehetőséggel rendelkeznek, mint vezető beosztásban lévő baloldali meggyőződésű munkatársaik. Barátaim azt kérdezik egymástól (egyébként ehelyütt is joggal), hogy hogyan lehetséges az, hogy a Fidesznél ennyire nem foglalkoznak a régi-új munkatársak politikai lojalitásával és beengedik a rendszerbe az előző kormányt testükkel-lelkükkel kiszolgáló közép- és felsővezetőket? Halkan jegyzem meg, engem is meglep, hogy az új kormány miért nem "káderezi le" az új közigazgatási vezetőket ill. munkatársakat? Biztos, hogy ez az út a jövőbe visz?